(katt a linkre,ha körbenéznél ott)
Pár napja elhangzott a megtisztelő
felkérés kollégáimtól: írjak egy cikket az iskolaérettségről és én
azonnal elvállaltam. Arra gondoltam, hogy több tucat szülői értekezlet,
fogadóóra, személyes beszélgetéssel, leírt oldallal a hátam mögött ez
igazán nem okozhat problémát. Bevallom: tévedtem. Nem is olyan könnyű
egymást nem, vagy alig ismerve egy ilyen fontos kérdést körbejárni.
Cikáznak a gondolataim: hogyan lehetne a sok száznyi, ezernyi gondolat
közül kiválasztani azt a párat, mely majdnem mindenkinek segítséget
nyújthat abban, hogy hogyan is készüljön fel saját maga arra, hogy
iskolássá válik a gyerkőce? Arra, hogy mivel is tudná segíteni a
hátralévő hónapokban azt, hogy gyereke is minél felkészültebben, minél
több sikerélménnyel, minél kevesebb kudarccal élje meg az „életmód”
váltást? Erről bizony ahányan vagyunk, annyiféle módon gondolkodunk
óvónőként, tanítóként, szülőként és nekem ahelyett, hogy végre
rendszerbe állnának a gondolataim csak tovább „csaponganak”.
Eszembe jut Zsófi, aki három éven
keresztül mással sem „foglalkozott”, mint „egyszemélyes színházat
játszott”, ha volt néző, akkor is és, ha nem volt, akkor is. Látszólag
semmi más nem érdekelte, és ma egy zenekar énekese. Chris, aki 5 évesen
ment el iskolába, mert addigra folyékonyan olvasott és éppen a japán
írást „tanulta”. Ma már a felhők fölött száll nap, mint nap. Babuci, aki
két évig meg sem szólalt, csak figyelt, és ma régészként dolgozik.
Rebi, aki nem bírta elviselni a szabályokat és „undok békává” varázsolt,
mert nem akartam megengedni Neki valamit, amit épp tenni akart. Ma már
egy cég kommunikációs igazgatója… és sorolhatnám még tovább a neveket,
az „élettörténeteket”, akiknél bizony elég nehezen tudtuk eldönteni,
hogy mikor és hova menjenek el iskolába. Féltettük őket a „kihívásoktól”
és lám, lám mindegyik megtalálta a helyét a világban. Az óvodai élet
vége és az iskolai élet kezdete egy új kihívás mind a családok, mind a
gyerekek számára, mely inspirál és ez az inspiráció az, ami segít
fejlődni, tovább haladni. Persze hogy, mint minden változás, egy kicsit
(nagyon) „stresszel” és ebben az összeállításban ahhoz próbálnék meg
segítséget nyújtani, hogy ebben az „érzelmileg felfokozott helyzetben”,
mire is figyeljünk, mit is tehetünk úgy, hogy az a legjobb legyen minden
érintettnek: gyereknek, szülőnek, pedagógusnak.
Mit is jelent az, hogy iskolaérettség?
Ez az egy szó magában foglalja több
száznyi testi, pszichikai és gondolkodási képesség bizonyos fokú, -az
iskola megkezdéséhez szükséges – fejlettségi szintjét. Ezek
felsorolására nem vállalkozom, hiszen képtelenség lenne mindet
felsorolni, de azért egy kifejezést talán érdemes körbe járni:
Érés: egy gyerekre
jellemző, belső fejlődési folyamat, melynek tempója gyerekenként
változó. Gondoljatok csak egy virágos kertre. Ott sem egyszerre nyílik
minden virág. Van amelyik, az első napsugárra teljes pompájában virít és
van, amelyik csak ősz végére, de előbb vagy később mindegyikben
gyönyörködhetünk. Ezt az érési folyamatot segíteni ugyan tudjuk, de
mivel egy belső „munka”, felgyorsítani nem lehet és nem is szabad, ezért
fontos, hogy a gyerekek akkor kerüljenek iskolába, amikor éretté
válnak.
Miből is vesszük észre ezeket a jeleket?
A fizikai változásokon kívül (pl. fogváltás) például abból, ha ő maga,
külső ráhatások nélkül, már vágyik az iskolába vagy érdeklődik a betűk,
számok iránt vagy, ha egyre többször elhangzik az a mondat attól a
gyerektől. aki addig szeretett oviba járni: unatkozom. Már kevés neki,
ami ott történik. (Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy örülni kell az
ehhez hasonló kijelentéseknek, de higgyétek el, hogy ez a legnagyobb
dicsérete a munkánknak, hiszen egy nagycsoportos korú gyerektől ez azt
jelzi, hogy kinőtte az óvoda kereteit és már nagyobb kihívásokra
vágyik.)
Hogyan segítjük, mi az óvodában azt, hogy iskolaéretté váljanak a gyerekeink? (A legfontosabbakat sorolom csak fel, hiszen ezzel is oldalakat lehetne megtölteni)
- Úgy dolgozunk, szervezzük gyerekeink életét nap, mint nap személyre szólóan is, hogy tudjuk az iskolára való felkészítés az óvodába lépés első napjával megkezdődik és az utolsó napjával zárul. Nem az utolsó egy vagy fél év eredménye az, ha a gyerekek iskolaéretté válnak, hanem 3-4 év folyamatos tevékenykedéséé.
- Kialakítunk egy rugalmas, gyerekek életkorához, fejlettségi szintjéhez igazodó heti és napi ritmust, mely állandóságot és biztonságot nyújt a gyerekeknek és bőven biztosít időt arra, hogy fejlődhessennek, beépíthessék az élményeikett, tapasztalataikat, kipróbálhassák képességeiket, kielégíthessék a rájuk jellemző igényeiket.
- Rengeteg időt biztosítunk a szabad játékra és a mozgásra, a szabadban való tevékenykedésre, hiszen óvodáskorban ezek a legfejlesztőbb „elfoglaltságok”, melyekben bátran kipróbálhatja újonnan kialakult képességeit és gyakorolhatja a már meglévőket.
- Mesélünk, énekelünk, barkácsolunk, megmutatjuk a világ száz és száz csodáját, melyből kedve szerint válogathat, melyek segítenek megtalálni számára azokat a kifejezésformákat, melyek leginkább segítik őt a saját élményeinek feldolgozásában, közvetítésében a külvilág felé.
- Fejlődésük üteméhez igazodva újabb és újabb „kihívás” elé állítjuk őket olyan feladatokkal, melyeknek megoldása erőfeszítést igényel a részéről, de képes a megoldásra. Egyre önállóbb tevékenységekre ösztönözzük őket….. és így tovább.
Mivel tudjátok otthon segíteni azt, hogy iskolaéretté váljon?
Hasonló dolgokkal. Az otthoni napi
ritmussal, a sok-sok közös tevékenységgel, melybe beletartozik akár az
is, hogy van „feladata” (pl. mosogatógép kipakolása, cipők elrakása,
terítés stb.). Azzal, hogy ha kell, negyedórával előbb kezditek a
készülődést az óvodába induláshoz, de egyedül öltözhessen, gombolhasson,
húzhasson, köthessen. Azzal, ha a rosszul kiejtett szavakat, hangokat
nem kijavítod, hanem a következő mondatodban helyesen ejtve elrejted.
Azzal, ha vezetés vagy séta közben elhangzik pl. jobbra, balra, lefelé,
felfelé megyünk….. Túl egyszerűnek tűnik? Nagyobb „feladatokra” vártál
ebben a felsorolásban? Azokkal „nem szolgálhatok”, mert hiszem, hogy
ahogy az óvodában eltöltött idő minden percében a következő
életszakaszra készítünk fel, ugyanúgy otthon is ezt tesszük. Persze
lehet különórákra vinni és feladatlapokat megoldani (és mértékkel, a
gyerek érdeklődését és teherbírását figyelembe véve ezekre is szükség
lehet), de valójában azzal segítesz a legtöbbet, ha együtt vagytok,
együtt tevékenykedtek, sokat beszélgettek, meséltek és a legfontosabb,
hogy mindig érezze, hogy bízol benne, bízol abban, hogy képes a
problémahelyzetek, feladatok megoldására, az új élethelyzetekhez való
alkalmazkodásra.
Mit tehetsz, ha bizonytalan vagy és még van lehetőséged még dönteni abban, hogy menjen vagy maradjon?
Legelőször is kérj egy fogadóórát az óvónőktől,
hiszen 3- 4 éven keresztül rá bíztad a gyerekedet és rajtad kívül ő
ismeri a legjobban és beszélgessetek. Tedd fel kérdéseidet, mond el
kétségeidet és ők a legjobb tudásuk szerint segíteni fognak. Abban az
esetben, ha még így sem tudod eldönteni, hogy mi legyen kérjél időpontot
az óvoda fejlesztőpedagógusától és beszélgess vele is. (Ha még mindig
nem tudsz dönteni, akkor az óvodában van egy jó kis pszichológusokból
álló csapat, akiket megkereshetsz, akik kérésedre elvégzik az
iskolaérettségi vizsgálatot vagy csak egyszerűen beszélgethettek egyet.)
Nézz körül az iskolában, iskolákban!
Menj el a szülői értekezletekre, nyílt napokra és, ha lehetőséged van
rá, beszélgess a leendő első osztályos tanítókkal, hogy saját
tapasztalatid alapján tudjál dönteni!
Az iskola választásról
A legszerencsésebb eset az lenne, ha
tanítót tudna választani mindenki, hiszen hosszú évekre szóló
együttműködésről szól az a kapcsolat, mely az iskolába lépéssel
megkezdődik. Erre nem mindig van lehetőség, de egy dologban biztos
vagyok: minden tanító, aki ezt a hivatást választotta és gyakorolja
felkészülten, izgatottan, minden tapasztalatát, tudását „csatasorba”
állítva készül az új elsősök fogadására, ezért aztán hiszem, hogy minden
gyerek a legjobb helyre kerül.
Fontosnak tartom, hogy amennyiben nincs
valamilyen speciális indoka (pl. egy-egy területen olyan kiemelkedő
képesség, hogy „szakosított” iskolára lenne szüksége a gyereknek a
kiteljesedéshez vagy olyan részképesség hiány, melynek fejlesztése kis
létszámú osztályban valósítható meg a legjobban…. stb.), hogy a gyereked
utaztatva járjon iskolába, akkor helyben kell elkezdeni az iskolai
életet. Ez fontos a gyereked szempontjából, hiszen a közlekedés rengeted
időt és energiát elvesz a számára fontos, őt fejlesztő, kikapcsolódást
biztosító tevékenységektől: játéktól, szabadban való mozgásoktól. Ezekre
még jó pár évig szüksége van ahhoz, hogy egészségesen, jó ütemben
fejlődhessen. Másrészt: a kapcsolatainak, barátságainak alakulását
nagyban segíti, ha egy-két ovis társával együtt kezdheti meg az iskolai
életét és a későbbiek során könnyen és egyszerűen tud a barátaival
együtt lenni, játszani, focizni, programokat szervezni.
(Ennek a kérdésnek az eldöntésében is
számíthatsz az óvónők segítségére, hiszen ők amellett, hogy ismerik a
gyerekedet, ismerik a helyi iskola lehetőségeit és az „alternatív”
lehetőségekkel is tisztában vannak.)
Befejező gondolatok
Lehet, hogy kicsit furcsállani fogod, de
az utolsó gondolat, amit megosztok Veled az az, hogy Neked, mint szülő
is „iskolaéretté” kell válnod:
- tudom, hogy sokszor nehéz elfogadni és elengedni a kezüket.
- tudom, hogy nehéz életmódot, megszokott rutint váltani
- tudom, hogy borzasztóan félted az új kihívásoktól, az esetleges kudarcoktól,
de már erre van szüksége, ezért
tudatosan készítsd fel magadat arra, hogy iskolássá válik a gyereked,
mert csak teljes bizalommal és hittel tudod segíteni Őt ebben az
időszakban. (és már egy óvodába lépést is „túléltetek)
Sok sikert a döntésekhez, választásokhoz, változásokhoz: Karczewicz Ágnes – Cinege csoport
/Kispatak Óvoda/
Utóirat: Elolvasva jöttem rá, hogy a
magázásról valahol áttértem a tegezésre. Elnézést, ha valakit zavarna,
de „elvitt” a lendület."
