2015. január 21., szerda

Iskolaérettség...





(katt a linkre,ha körbenéznél ott)


"Bevezető (csapongó) gondolatok

Pár napja elhangzott a megtisztelő felkérés kollégáimtól: írjak egy cikket az iskolaérettségről és én azonnal elvállaltam. Arra gondoltam, hogy több tucat szülői értekezlet, fogadóóra, személyes beszélgetéssel, leírt oldallal a hátam mögött ez igazán nem okozhat problémát. Bevallom: tévedtem. Nem is olyan könnyű egymást nem, vagy alig ismerve egy ilyen fontos kérdést körbejárni. Cikáznak a gondolataim: hogyan lehetne a sok száznyi, ezernyi gondolat közül kiválasztani azt a párat, mely majdnem mindenkinek segítséget nyújthat abban, hogy hogyan is készüljön fel saját maga arra, hogy iskolássá válik a gyerkőce? Arra, hogy mivel is tudná segíteni a hátralévő hónapokban azt, hogy gyereke is minél felkészültebben, minél több sikerélménnyel, minél kevesebb kudarccal élje meg az „életmód” váltást? Erről bizony ahányan vagyunk, annyiféle módon gondolkodunk óvónőként, tanítóként, szülőként és nekem ahelyett, hogy végre rendszerbe állnának a gondolataim csak tovább „csaponganak”.
Eszembe jut Zsófi, aki három éven keresztül mással sem „foglalkozott”, mint „egyszemélyes színházat játszott”, ha volt néző, akkor is és, ha nem volt, akkor is. Látszólag semmi más nem érdekelte, és ma egy zenekar énekese. Chris, aki 5 évesen ment el iskolába, mert addigra folyékonyan olvasott és éppen a japán írást „tanulta”. Ma már a felhők fölött száll nap, mint nap. Babuci, aki két évig meg sem szólalt, csak figyelt, és ma régészként dolgozik. Rebi, aki nem bírta elviselni a szabályokat és „undok békává” varázsolt, mert nem akartam megengedni Neki valamit, amit épp tenni akart. Ma már egy cég kommunikációs igazgatója… és sorolhatnám még tovább a neveket, az „élettörténeteket”, akiknél bizony elég nehezen tudtuk eldönteni, hogy mikor és hova menjenek el iskolába. Féltettük őket a „kihívásoktól” és lám, lám mindegyik megtalálta a helyét a világban. Az óvodai élet vége és az iskolai élet kezdete egy új kihívás mind a családok, mind a gyerekek számára, mely inspirál és ez az inspiráció az, ami segít fejlődni, tovább haladni. Persze hogy, mint minden változás, egy kicsit (nagyon) „stresszel” és ebben az összeállításban ahhoz próbálnék meg segítséget nyújtani, hogy ebben az „érzelmileg felfokozott helyzetben”, mire is figyeljünk, mit is tehetünk úgy, hogy az a legjobb legyen minden érintettnek: gyereknek, szülőnek, pedagógusnak.

Mit is jelent az, hogy iskolaérettség?
Ez az egy szó magában foglalja több száznyi testi, pszichikai és gondolkodási képesség bizonyos fokú,  -az iskola megkezdéséhez szükséges – fejlettségi szintjét. Ezek felsorolására nem vállalkozom, hiszen képtelenség lenne mindet felsorolni, de azért egy kifejezést talán érdemes körbe járni:
Érés: egy gyerekre jellemző, belső fejlődési folyamat, melynek tempója gyerekenként változó. Gondoljatok csak egy virágos kertre. Ott sem egyszerre nyílik minden virág. Van amelyik, az első napsugárra teljes pompájában virít és van, amelyik csak ősz végére, de előbb vagy később mindegyikben gyönyörködhetünk. Ezt az érési folyamatot segíteni ugyan tudjuk, de mivel egy belső „munka”, felgyorsítani nem lehet és nem is szabad, ezért fontos, hogy a gyerekek akkor kerüljenek iskolába, amikor éretté válnak.
Miből is vesszük észre ezeket a jeleket? A fizikai változásokon kívül (pl. fogváltás) például abból, ha ő maga, külső ráhatások nélkül, már vágyik az iskolába vagy érdeklődik a betűk, számok iránt vagy, ha egyre többször elhangzik az a mondat attól a gyerektől. aki addig szeretett oviba járni: unatkozom. Már kevés neki, ami ott történik. (Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy örülni kell az ehhez hasonló kijelentéseknek, de higgyétek el, hogy ez a legnagyobb dicsérete a munkánknak, hiszen egy nagycsoportos korú gyerektől ez azt jelzi, hogy kinőtte az óvoda kereteit és már nagyobb kihívásokra vágyik.)
Hogyan segítjük, mi az óvodában azt, hogy iskolaéretté váljanak a gyerekeink? (A legfontosabbakat sorolom csak fel, hiszen ezzel is oldalakat lehetne megtölteni)
  • Úgy dolgozunk, szervezzük gyerekeink életét nap, mint nap személyre szólóan is, hogy tudjuk az iskolára való felkészítés az óvodába lépés első napjával megkezdődik és az utolsó napjával zárul. Nem az utolsó egy vagy fél év eredménye az, ha a gyerekek iskolaéretté válnak, hanem 3-4 év folyamatos tevékenykedéséé.
  • Kialakítunk egy rugalmas, gyerekek életkorához, fejlettségi szintjéhez igazodó heti és napi ritmust, mely állandóságot és biztonságot nyújt a gyerekeknek és bőven biztosít időt arra, hogy fejlődhessennek, beépíthessék az élményeikett, tapasztalataikat, kipróbálhassák képességeiket, kielégíthessék a rájuk jellemző igényeiket.
  • Rengeteg időt biztosítunk a szabad játékra és a mozgásra, a szabadban való tevékenykedésre, hiszen óvodáskorban ezek a legfejlesztőbb „elfoglaltságok”, melyekben bátran kipróbálhatja újonnan kialakult képességeit és gyakorolhatja a már meglévőket.
  • Mesélünk, énekelünk, barkácsolunk, megmutatjuk a világ száz és száz csodáját, melyből kedve szerint válogathat, melyek segítenek megtalálni számára azokat a kifejezésformákat, melyek leginkább segítik őt a saját élményeinek feldolgozásában, közvetítésében a külvilág felé.
  • Fejlődésük üteméhez igazodva újabb és újabb „kihívás” elé állítjuk őket olyan feladatokkal, melyeknek megoldása erőfeszítést igényel a részéről, de képes a megoldásra. Egyre önállóbb tevékenységekre ösztönözzük őket….. és így tovább.
Mivel tudjátok otthon segíteni azt, hogy iskolaéretté váljon?
Hasonló dolgokkal. Az otthoni napi ritmussal, a sok-sok közös tevékenységgel, melybe beletartozik akár az is, hogy van „feladata” (pl. mosogatógép kipakolása, cipők elrakása, terítés stb.). Azzal, hogy ha kell, negyedórával előbb kezditek a készülődést az óvodába induláshoz, de egyedül öltözhessen, gombolhasson, húzhasson, köthessen. Azzal, ha a rosszul kiejtett szavakat, hangokat nem kijavítod, hanem a következő mondatodban helyesen ejtve elrejted. Azzal, ha vezetés vagy séta közben elhangzik pl. jobbra, balra, lefelé, felfelé megyünk….. Túl egyszerűnek tűnik? Nagyobb „feladatokra” vártál ebben a felsorolásban? Azokkal „nem szolgálhatok”, mert hiszem, hogy ahogy az óvodában eltöltött idő minden percében a következő életszakaszra készítünk fel, ugyanúgy otthon is ezt tesszük. Persze lehet különórákra vinni és feladatlapokat megoldani (és mértékkel, a gyerek érdeklődését és teherbírását figyelembe véve ezekre is szükség lehet), de valójában azzal segítesz a legtöbbet, ha együtt vagytok, együtt tevékenykedtek, sokat beszélgettek, meséltek és a legfontosabb, hogy mindig érezze, hogy bízol benne, bízol abban, hogy képes a problémahelyzetek, feladatok megoldására, az új élethelyzetekhez való alkalmazkodásra.
Mit tehetsz, ha bizonytalan vagy és még van lehetőséged még dönteni abban, hogy menjen vagy maradjon?
Legelőször is kérj egy fogadóórát az óvónőktől, hiszen 3- 4 éven keresztül rá bíztad a gyerekedet és rajtad kívül ő ismeri a legjobban és beszélgessetek. Tedd fel kérdéseidet, mond el kétségeidet és ők a legjobb tudásuk szerint segíteni fognak. Abban az esetben, ha még így sem tudod eldönteni, hogy mi legyen kérjél időpontot az óvoda fejlesztőpedagógusától és beszélgess vele is. (Ha még mindig nem tudsz dönteni, akkor az óvodában van egy jó kis pszichológusokból álló csapat, akiket megkereshetsz, akik kérésedre elvégzik az iskolaérettségi vizsgálatot vagy csak egyszerűen beszélgethettek egyet.)
Nézz körül az iskolában, iskolákban! Menj el a szülői értekezletekre, nyílt napokra és, ha lehetőséged van rá, beszélgess a leendő első osztályos tanítókkal, hogy saját tapasztalatid alapján tudjál dönteni!
Az iskola választásról
A legszerencsésebb eset az lenne, ha tanítót tudna választani mindenki, hiszen hosszú évekre szóló együttműködésről szól az a kapcsolat, mely az iskolába lépéssel megkezdődik. Erre nem mindig van lehetőség, de egy dologban biztos vagyok: minden tanító, aki ezt a hivatást választotta és gyakorolja felkészülten, izgatottan, minden tapasztalatát, tudását „csatasorba” állítva készül az új elsősök fogadására, ezért aztán hiszem, hogy minden gyerek a legjobb helyre kerül.
Fontosnak tartom, hogy amennyiben nincs valamilyen speciális indoka (pl. egy-egy területen olyan kiemelkedő képesség, hogy „szakosított” iskolára lenne szüksége a gyereknek a kiteljesedéshez vagy olyan részképesség hiány, melynek fejlesztése kis létszámú osztályban valósítható meg a legjobban…. stb.), hogy a gyereked utaztatva járjon iskolába, akkor helyben kell elkezdeni az iskolai életet. Ez fontos a gyereked szempontjából, hiszen a közlekedés rengeted időt és energiát elvesz a számára fontos, őt fejlesztő, kikapcsolódást biztosító tevékenységektől: játéktól, szabadban való mozgásoktól. Ezekre még jó pár évig szüksége van ahhoz, hogy egészségesen, jó ütemben fejlődhessen. Másrészt: a kapcsolatainak, barátságainak alakulását nagyban segíti, ha egy-két ovis társával együtt kezdheti meg az iskolai életét és a későbbiek során könnyen és egyszerűen tud a barátaival együtt lenni, játszani, focizni, programokat szervezni.
(Ennek a kérdésnek az eldöntésében is számíthatsz az óvónők segítségére, hiszen ők amellett, hogy ismerik a gyerekedet, ismerik a helyi iskola lehetőségeit és az „alternatív” lehetőségekkel is tisztában vannak.)
Befejező gondolatok
Lehet, hogy kicsit furcsállani fogod, de az utolsó gondolat, amit megosztok Veled az az, hogy Neked, mint szülő is „iskolaéretté” kell válnod:
  • tudom, hogy sokszor nehéz elfogadni és elengedni a kezüket.
  • tudom, hogy nehéz életmódot, megszokott rutint váltani
  • tudom, hogy borzasztóan félted az új kihívásoktól, az esetleges kudarcoktól,
de már erre van szüksége, ezért tudatosan készítsd fel magadat arra, hogy iskolássá válik a gyereked, mert csak teljes bizalommal és hittel tudod segíteni Őt ebben az időszakban. (és már egy óvodába lépést is „túléltetek)
Sok sikert a döntésekhez, választásokhoz, változásokhoz: Karczewicz Ágnes – Cinege csoport
/Kispatak Óvoda/
Utóirat: Elolvasva jöttem rá, hogy a magázásról valahol áttértem a tegezésre. Elnézést, ha valakit zavarna, de „elvitt” a lendület."


Nincsenek megjegyzések: