2014. április 17., csütörtök

A logopédiai terápia - avagy mi zajlik a logopédiai szobában?





Sok szülő és szakember gondolja, hogy a logopédus munkája rendkívül unalmas, hiszen egész nap susogni, sziszegni, berregni valóban nem túl izgalmas dolog. A pösze terápián kívül (beszédhibás gyermekek beszédhangjavítása) azonban másfajta terápiákat is ismernie kell egy logopédusnak, hiszen sok más beszédet érintő probléma létezik a pöszeségen kívül. Ilyen például a dadogás terápia, a megkésett beszédfejlődés terápiája, a nyelvlökéses nyelés terápia, a beszédészlelési, beszédmegértési zavar terápiája, a diszfónia terápia, vagy a nyelvi fejlesztés.

Ezek közül én most mégis a pösze terápiát emelem ki, hiszen ha a beszédkórképek előfordulási gyakoriságát vizsgáljuk, valóban tényleg ez fordul elő a leggyakrabban. A szülőknek pedig igen sok feladatuk és felelősségük van a terápia sikerességét, hatékonyságát illetően.
Előzőleg már olvashattak arról, hogyan előzhetjük meg a beszédhibák kialakulását, illetve hogyan csökkenthetjük annak a kockázatát, hogy gyermekünk beszédhibás legyen.
Most arról szeretnék írni, mit tegyünk, ha gyermekünk mégis logopédus segítségére szorul?

Először is, bármilyen beszédproblémát észlelnek, bátran keressék fel az óvoda logopédusát, aki szívesen segít, tájékoztatást, tanácsot ad és ha szükséges a gyermeket is megvizsgálja, azokkal a diagnosztikai eszközökkel, amelyek rendelkezésére állnak egy-egy kórkép alaposabb felderítéséhez.

Logopédiai terápiában azok a gyermekek részesülnek, akiket a logopédus az adott nevelési év kezdetének első heteikor, illetve az előző nevelési év végén az ehhez szükséges szűrővizsgálatokkal „kiszűr”. A gyerekek többsége a nagycsoportos korú gyermekek közé tartozik. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ennél kisebb gyermekek nem lennének jogosultak a terápiára, viszont azok az óvodások, akik a következő évtől iskolába mennek majd, mindenképpen előnyt élveznek. A középsős korú gyermekek esetében pedig akkor indokolt a fejlesztés, ha a beszédhibák száma, súlyossága eléri azt a határt, amikor a beszédhang-javításra nem lesz elegendő az egy év. Ennek megítélésében szintén a logopédus kompetens.

A terápia heti rendszerességgel 45 percben zajlik. A gyerekek csoportosan vesznek részt az órán. 3-4, maximum 5 fővel.

A pösze terápia felépítése:
Az óra eleje a bevezető gyakorlatokból áll. Minden alkalommal játékokat játszunk. Ezek célja a következő: helyes légzés, fújás megtanulása, az artikulációs izmok bemelegítése, a nyelvizmok tornáztatása.

1. Fújó-szívó-légzőgyakorlatok: Különböző apró tárgyak fújása. Pl. papírpillangó, pingpong labda, golyók, toll, vattapamacs, levelek, gyertya lángja stb. Fújás szívószállal, a szívószálra papírszeletek, csokigolyók felszívása és egy pohárba ejtése.


2. Artikulációs gyakorlatok: állathangok utánzása képekről, grimaszolás, egyéb hangok utánzása (pl. óra, harang, autó...), kártyajáték hangutánzásra, mágneses kihorgászható halakról hangutánzás, tésztacsipegetés két ajakkal.


3. Nyelvgyakorlatok: nyelvtorna, kezdetben tükörben, később anélkül (hiszen ha beszélünk sem látjuk folyamatosan magunkat, és a nyelvgyakorlatoknak automatizálódniuk kell). A nyelvtornához használhatunk különböző eszközöket. Szívószál, fogpiszkáló egyensúlyozása a nyelven, csokigolyók egyensúlyozása, cicalefetyelés utánzása, keresztben és hosszában elhelyezett pálca kerülgetése nyelvvel.




A bevezető gyakorlatokat azok a feladatok követik, amelyekben meg kell különböztetniük a gyermekeknek a megtanulandó hangot, attól, amit helyette használnak. Például sok óvodásnál fordul elő, hogy az r hang helyett l hangot ejt. Ilyenkor fontos differenciálnunk ezt a két hangot. Mikor halljuk az egyiket és mikor a másikat. Először önállóan hallatjuk a két hangot, majd szótagban, végül szavakban. A gyerekeknek a hívóképekre mutatva kell megjelölniük, hogy melyiket hallották. A szavak elején a legkönnyebb, a szavak belsejéből pedig a legnehezebb meghallani a kiválasztott hangot. Természetesen ezeket a nehézségi fokokat is be kell tartanunk a gyakorlás során.

A hangfejlesztés, azaz az adott hang kialakítása a logopédus és a gyermek egyik legnehezebb feladata. Megtanulni tisztán, helyesen ejteni. Ez beszédhangtól függően kétféle módszerrel lehetséges. Indirekt módon, hangutánzással és direkt módon a helyes ajak- és nyelvállás tudatosításával, beállításával.

A kialakított hang után annak rögzítése következik. Azaz összekapcsoljuk a hangot az összes magánhangzóval, ezzel előkészítve a későbbi szavakban való helyes ejtést. Minden mássalhangzóhoz tartozik egy magánhangzó-sor, amivel érdemes a hangot berögzíteni (minden mássalhangzónál más a magánhangzó-sorrend). Először a tanult hang áll elöl, majd a magánhangzó után, végül két magánhangzó között. Ezeket a feladatokat gyakran kötjük össze mozgással, labdázással, részben a figyelem fenntartása, részben pedig a játékosság gyakorlásba való belecsempészése céljából.

Az automatizálás a hang bevésése, helyes ejtése a szavakban (szavak elején, végén, belsejében, mássalhangzó-torlódásban), később szószerkezetekben, mondatokban, versikékben.

Az utolsó lépés pedig a motoros differenciálás, amely során az új hangot elkülönítjük a beszédben attól a hangtól, amelyet helyette ejtettünk (Előzőleg csak hallási differenciálás volt a feladat, tehát a gyermek nem ejtette a gyakorló anyagot, most ő is mondja utánunk.) Szintén betartjuk a nehézségi fokokat, azaz először csak szótagban, szópárokban, szavakban ejti a gyermek a két hangot, végül olyan szavakban is gyakorolnia kell, ahol a két hang (pl. r-l) együtt szerepel (roller).


A bevezető feladatokat egyszerre, együtt végezzük. A hangfejlesztéstől a feladatok személyre szabottak, hiszen nem minden gyermeknek ugyanazok a hangjai hibásak és persze más-más a haladási tempójuk is. A gyerekek a jó munkáért pecséteket, matricákat kapnak, és az órán színezőket. A füzetbe mindig kerül házi feladat. Mindig az aktuális hang, éppen aktuális gyakorlatsora.

Egy-egy beszédhang elsajátítása tehát nem könnyű, és igen időigényes feladat. A spontán beszédben való alkalmazása pedig még nehezebb egy kisgyermek számára.

Ezért itt hangsúlyozom még egyszer a logopédus mellett a szülő szerepét is. Heti egy alkalommal való gyakorlás ugyanis nem hozza meg a várt eredményt. Napi 10 perces otthoni gyakorlásra is szükség van ahhoz, hogy gyermekünk elsajátítsa, és a beszédében használni kezdje a megtanult hangot. Erre érdemes otthon megtalálni, kijelölni a napirendben azt a 10 percet, amit erre szánunk. Csak úgy, mint a fogmosás 5 percét.

A gyermek sikerélménye megjutalmazza az egész családot a befektetett munkáért.

Szebelédi-Kurucz Anita
logopédus

 

Nincsenek megjegyzések: